Iskolánk 10. b és 10. c osztályos tanulói 2017. február 16-án ellátogattak a Győri Nemzeti Színház Doktor Zsivágó című előadására.

A műsor nagyon látványos volt, a díszlet és a jelmezek visszarepítették a közönséget a XX. század elejére, az első világháború és az orosz forradalom korába. A darabot Közép-Európában először a győri színház mutatta be, ennek az élménynek lehettek részesei diákjaink. Fantasztikusan játszott a zenekar, Fejszés Attila és Tóth Angelika is gyönyörűen énekelt. Az előadás után Egressy Zoltán, a színház dramaturgja mesélt a szerzőről, Boris Pasternakról, és feltett néhány kérdést a szereplőknek. Később a közönség is kérdezhetett, megtudhattuk például, hogy Forgács Péter rendező elégedett volt-e Forgács Péter színészi teljesítményével, illetve azt is, hogy mennyire nehezíti meg a forgószínpad a színészek munkáját.

Reméljük, hogy még számos hasonló élményben lesz részük iskolánk tanulóinak.

Köszönjük, Győri Nemzeti Színház!

Az előadásról a www.gyoriszinhaz.hu oldalon található még információ!